Ásatások

Régészeti kutatások a Budavári Palota Csikós udvarán és Nyugati várkertben

Először nyílt lehetőség összefüggő kutatásokat végezni a Budavári Palota Csikós udvarán és Nyugati várkertjében, ahol egy négyszintes mélygarázs építése miatt nagy felületben folytak megelőző feltárások 2005 és 2007 között.  A területen feltárásra került az Árpád-kori városfal külső védőárka, egy középkori út, valamint a török uralom alatt épült házak maradványai is.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Római épületek feltárása Budaörs határában

2007-ben tovább folytatódtak a XI. kerületben, Budaörs határában, a Madárhegy tövében megkezdett régészeti feltárások. Az egykori Sasad kertészet területén már 1960-as években kerültek elő római kori sírok,  de a mostani feltárások során római kori településnyomok, kerítőfalak és egy út vonala rajzolódott ki.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Különleges római kori szoborlelet a Bécsi útról

A 2007-ben a Bécsi úton folyó ásatások során különleges minőségű, római kori, magasrangú személyt ábrázoló életnagyságú szobor került a napvilágra. A hajdan építőanyagként idehurcolt szobor a feltárandó felületen kívül feküdt és az ásatás határán túlnyúló sír foltját követve került elő. A három részre tört szobornak a feje és két lábfejének elülső részei hiányoznak. A "Van új a föld alatt" című Aquincumi Múzeumban látható kiállításon nyaktól sarokig az eredeti, pótlás nélküli alkotás látható.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Szondázó kutatások az óbudai Hajógyári-szigeten 2007-ben

2007. június 12. és november 14. között az Álomsziget 2004 Kft. megbízásából végeztünk próbafeltárást az óbudai Hajógyári-szigeten. A próbafeltárás célja az volt, hogy átfogó képet nyerjünk a beépítendő, régészeti védettség alatt álló területről, tervezhetővé tegyük a beruházással kapcsolatos további régészeti feladatokat. Kulcsfontosságú kérdés volt az is, hogy megtartandó, helyben bemutatandó régészeti emlékek találhatóak-e a 2007-ben kutatott szigetrészen.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Feltárások a Graphisoft park területén

Harmadik éve folytatódtak a nagyszabású feltárások az egykori Gázgyár, a mai Graphisoft park területén, ahol az aquincumi polgárváros római kori temetője húzódik. A utóbbi évek ásatásai során számos különleges lelet került a felszínre a feltárt több mint 1270 sírból. A 2007. év egyik különleges lelete egy ép, latin nyelvű átokszöveget tartalmazó ólomlap.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Római lakóház feltárása az aquincumi polgárvárosban

2007-ben harmadik szezonban folytatódtak az aquincumi polgárváros északkeleti sávjában egy római lakó- és műhely épület tervszerű hitelesítő feltárásai. A múzeum látogatói ebben az évben is közelről figyelhették meg a régészek munkáját a látványásatáson, amelynek során most elsősorban az épület enyvfőző és talán bőrcserző műhelyként azonosítható részei valamint belső udvara kerültek napvilágra.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Újonan felfedezett római kori villa feltárása a Testvérhegy keleti oldalában

Budapest III. kerületében, a Bécsi u. 262. számú telken több hónapig tartó feltáró munka eredményeképpen egy eddig ismeretlen római kori épületkomplexum részletei kerültek napvilágra. A lelőhely topográfiai helyzete kiemelkedő fontossággal bír, hiszen pontosan beilleszthető a környező villák sorába, elősegítve ezzel az Aquincum környéki villagazdaságok elhelyezkedésének és kiterjedésének pontosabb megrajzolását.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Többrétegű őskori lelőhely feltárása a békásmegyeri partszakaszon

2007  telén és tavaszán intenzív ásatások folytak a békásmegyeri Dunaparton a Királyok útja 293. szám alatt, ahol a feltárások során 8 különböző őskori régészeti korszak lelőhelyeit sikerült dokumentálni az újkőkortól egészen késő vaskor időszakáig. A feltárt objektumok között számos állatcsontvázat tartalmazó áldozati gödör is előkerült.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Feltárások a Bécsi kapu közelében

2007 tavaszától nyárig folytak régészeti kutatások a mai Bécsi kapu közelében a Várhegy északi oldalán. A feltárások során Árpád-kori leletek, valamint a török uralom időszakában használt temető 112 sírja került elő.

Ásatások, 2007.12.31. Tovább >>

Minden jog fenntartva, 2008. | Impresszum